„Nem élhetek muzsikaszó nélkül”

2014.08.29

A címben említett gondolatot számosan osztják Újpesten, és a népdalok rajongói kívülről fújják a nótát is. Nem csoda, hogy pénteken kora délután, a Városnapok színpada előtt több százan együtt énekelték a kitűnő hangú nótaénekessel, Bányai Mártonnal együtt.

A muzsikaszó majd egy órán át zengett a színpadon, derűt árasztott, olykor könnycseppet csalt a nézőközönség szemébe.

89 éves korában elhunyt a „prímáskirály”, Boross Lajos, a Száztagú Cigányzenekar örökös főprímása.

Kedd éjjel, kórházi ágyán érte a halál a zenészlegendát – tájékoztatta a RomNet.hu-t a zenekar elnöke.

Boross Lajos 1925. január 7-én született. Öt évesen kezdett hegedülni, a ’30-as évek végén már a rádióban is szerepelt. 1940-től a Zeneakadémián tanult, tizenhét évesen alapított önálló zenekart a budai Trombitás étteremben.

A csoda, az áhítat és a vidámság ott lakozik mindenki fejének padlásán, és nem kell hozzá sok, hogy lekerüljön. A végletes jó és a végletes rossz érzések szinte törvényszerűen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bűneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba.

Cigányzene, legszélesebb értelemben mindaz a zene, amit a cigányság megszólaltat. Ilyen elsősorban a cigányság saját népi zenéje; ez kizárólag énekelt dallamokban, többnyire cigánynyelvű szövegekkel kapcsolatban maradt fenn. Ezeket a dalokat a cigányok nem szokták nyilvánosan előadni. Stílusuk a keveredés iránti nagy hajlamukból kifolyólag országonkint különböző. Magyarországon négysoros, leginkább hétszótagú sorokból álló dallamok ezek, többnyire balladaszerű, epikus szövegekkel.

A csoda, az áhítat és a vidámság ott lakozik mindenki fejének padlásán, és nem kell hozzá sok, hogy lekerüljön. A végletes jó és a végletes rossz érzések szinte törvényszerűen hozzák felszínre a lélek legmélyéről a múlt elsüllyedt és elfelejtett hajóroncsait. Jót, rosszat egyaránt. Nem ritka, hogy a túl nagy jólétben, örömben mást se csinálunk, csak a múltban elkövetett bűneinken rágódunk. És arra is van példa, hogy a lét legsötétebb pillanataiban határtalan vidámság lep meg minket, visszaröhögjük magunkat a gyermeki ártatlanságba.