Ádventtől örökélet vasárnapig
(az egyházi esztendő ünnepei)

 

Az egyházi esztendő hagyományosan ádventtel kezdődik. Az ádventi időszak a régi paraszti világban a karácsonyra való csendes, békés készülődés időszaka volt, hiányzott belőle a napjainkra jellemző nyugtalan nyüzsgés és bevásárlási láz. Bár az evangélikusoknál a katolikusoktól eltérően az ádventi időszak nem volt böjti időszak, de ilyenkor azért tartózkodtak a báloktól, hangos mulatságoktól. Ehhez az időszakhoz kapcsolódik az ádventi koszorú hagyománya, amely német protestáns területről származik a XIX. sz. közepéről. Az ádventi koszorún négy gyertya van a négy ádventi vasárnap emlékére. Minden vasárnap újabb gyertya kerül meggyújtásra, ezzel is jelezve karácsony szent ünnepének közeledését.
A karácsonyi ünnepkör fénypontja a szenteste (december 24-e) megünneplése. Ezen a napon régen az ünnepi istentisztelet előtt csak böjtös ételeket ettek, az esti istentiszteleten pedig a falu apraja-nagyja részt vett.
A szentesti vacsora hagyományos fogása Ikladon a káposztaleves és a füstölt kolbász volt.
A karácsonyi ünnepek már többnyire a töltekezés jegyében teltek el, a karácsonyi ebédek és vacsorák tartozékai voltak a mákos és diós bejglik, amelyek falunkban a mai napig asztalra kerülnek a karácsonyi időszakban.
A karácsonyfa-állítás szokása szintén a protestáns német területeken gyökeredzik: az egyik hagyomány szerint a nagy német hitújító, Luther Márton állítatta az első karácsonyfát, míg egy másik változat szerint egy, a harmincéves háborúban megsérült, német családnál ápolt svéd katonatiszt ismertette meg a szokást vendéglátóival. Maga a szokás egyébként ősi germán és skandináv népszokásra vezethető vissza.
Szilveszter estéjén óévbúcsúztató istentiszteletre került sor, a szilveszter éjszakai mulatozás a régi paraszti világban még kevéssé dívott, az inkább a polgárosodással, az életforma megváltozásával jött divatba. Ma a szilveszter esti istentiszteleten sajnos évről-évre kevesebben vesznek részt, a legtöbb ember számára a szilveszter csak a duhaj szórakozást jelenti.
Újév napján úrvacsorával egybekötött ünnepi istentisztelet kerül mind a mai napig megtartásra. Az utóbbi néhány évben január első vasárnapján emlékezik meg a gyülekezet az 1945. január 2-án az Ukrajnába kényszermunkára hurcolt 42 ikladi lakosról.
A karácsonyi ünnepkört hagyományosan a Vízkereszt ünnepe (január 6.) zárja. Ebben az ünnepben több keresztyén hagyomány fonódik össze, az evangélikus egyházban Jézus megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon. A karácsonyfákról ezen a napon lekerültek a díszek és ezután már a dolgos hétköznapok következtek.
A Vízkereszt és Húshagyó Kedd közötti időszak a farsangi vigasságok időszaka. A farsangi szokások szintén német (főként bajor) területről származnak, bár a városi polgárságra nagyobb hatással voltak, mint a falvak parasztságára. Ebben az időszakban tartották a legtöbb bált.
Húshagyó Kedd és Nagyszombat közötti időszak a Nagyböjt időszaka. Nem tudunk különösebb ikladi szokásról, ami ezt az időszakot jellemezte. Az evangélikusoknál a nagyböjt jóval kevésbé volt szigorú, mint a katolikusoknál, de itt is tilosak voltak a hangos mulatságok ebben az időszakban. A húsvét előtti hét hagyományos elnevezése Nagyhét. Nagypéntek napján a keresztény egyházak Krisztus kereszthalálára emlékeznek. Az evangélikusoknál tulajdonképpeni böjtös étkezésre csak ezen a napon került sor, bár ez a szokás a II. világháború után gyorsan feledésbe merült. Nagyszombat már a húsvéti ünnepekre való készülődés, sütés-főzés és nagytakarítás jegyében telt el. Húsvét vasárnapján ünnepi istentiszteletre került és kerül sor, amin régen szinte az egész falu részt vett. Húsvét hétfőn Ikladon is divatban volt a magyar eredetű húsvéti locsolás szokása. Maga a szokás nagy változáson ment keresztül a II. világháború óta. A régi paraszti világban a húsvéti locsolásnak egyfajta termékenység-ünnep jellege volt, később azonban a szokás nagymértékben kommerszizálódott, napjainkban pedig sajnos kezd eltűnni.
Eredetileg a húsvéti locsoláskor a férfiak és fiúk elmentek a lányos házakhoz megöntözni a lányokat, akiktől cserébe hímes vagy festett tojást kaptak. Divatban volt hímzett zsebkendőt vagy virágot is adni a locsolónak, később pedig pénzt is kezdtek adni, főleg a gyerekeknek. A húsvéti asztal hagyományos fogása a főtt sonka és a tojás volt, amiből bőven jutott a locsolóknak is. Rövid itallal vagy egy pohár borral szintén szokás volt megkínálni a locsolókat. Jó néhányan közülük bizony már erősen imbolyogtak, mire végiglocsolták a rokonság nőtagjait. A délután folyamán a legények bandákba verődtek és vödrökkel járták végig a lányos házakat, ilyenkor bizony egyetlen lány sem menekült meg a megöntözéstől.
A húsvét hétfő vidám hangulatát a legtöbbször locsolóbál zárta.
A húsvét után következő ünnep Ikladon a búcsú ünnepe volt. A búcsú eredetileg a templomszentelés ünnepe volt, később azonban kirakodóvásár, körhinta és mulatozás is kapcsolódott ehhez a naphoz. Ikladon hagyományosan Áldozócsütörtökön (a húsvét utáni 40. napon) került sor a búcsúra, később azonban - amikor a legtöbben már gyárakban vagy építkezéseken dolgoztak - áttették az azt követő vasárnapra. A kereszténység Jézus mennybemenetelét ünnepli Áldozócsütörtök napján, az ikladi templom oltárképe is ezt az eseményt ábrázolja. Ma a búcsú egyházi jellege fokozatosan elhalványul, de a délutáni kirakodóvásárok és körhinták is egyre kevesebb embert vonzanak. A búcsúbálok szokása szintén feledésbe merült.
A búcsú után következő nagy egyházi ünnep a pünkösd volt, amelyhez Ikladon a hagyomány szerint a konfirmandusok vizsgája és első úrvacsorája kapcsolódik. A konfirmációra Ikladon a hagyomány szerint 12 éves korban kerül sor. A konfirmandusoknak a gyülekezet előtt kell tanúbizonyságot tenniük a hitben való jártasságukról (konfirmációi vizsga), majd az ezt követő vasárnap kerül sor életük első úrvacsoravételére. Pünkösd vasárnapja a hagyomány szerint sok családnak az évi úrvacsoravétel napja is, hiszen az evangélikus egyház csak az évi egyszeri úrvacsoravételt teszi kötelezővé, amelyet sok család ezen az ünnepen ejt meg.
A pünkösd utáni nyári időszakban viszonylag kevés egyházi ünnepség van. Október közepén, általában a szüreti mulatság utáni vasárnap kerül sor a Hálaadás ünnepségére, amikor a gyülekezet hálát mond a Teremtőnek az azévi termésért. A lelkész ilyenkor megáldja az oltárra helyezett kenyeret és bort, esetleg gyümölcsöt.
Október 31-e a protestáns egyházakban a Reformáció emlékünnepe. 1517-ben ezen a napon szögezte ki a nagy német reformátor, Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára forradalmi tételeit. Ilyenkor esti istentisztelet keretében emlékezünk a hitújításra.
November 1-e Mindenszentek napja, bár a protestáns egyházakban inkább a Halottak Napja kifejezés használatos. Ez a nap az elhunyt őseinkre való csendes emlékezés napja. Régebben ez az ünnep is templomi szertartással kezdődött, újabban erre az istentiszteletre a temetőben kerül sor. Ezen az estén gyertyák és mécsesek imbolygó lángja borítja fénybe falunk temetőjét, amelyek az elmúlásra és a közülünk már eltávozottakra figyelmeztetnek... Az egyházi esztendőt hagyományosan az Örökélet vasárnap zárja, amely az Ádvent első vasárnapja előtti vasárnap. Ezen a napon a gyülekezet megemlékezik az adott egyházi évben elhunytakról. A lelkész rövid bibliai igeverset mond minden egyes elhunyt nevénél. Szokásban van minden egyes elhunyt emlékére egy-egy gyertyát gyújtani az oltáron.