Kétszáz éve, 1813. július 16-án született a szegedi alsóvároson Rózsa Sándor, a legendás alföldi betyárvezér.

Kiskorától kemény élete volt: anyja korán meghalt, apját marhalopás miatt agyonverték, egyetlen öccse a szegedi börtönben akasztotta fel magát. Rózsa Sándor kezdetben bojtárkodással kereste kenyerét, de gyorsan letért az egyenes útról. Neve 23 évesen bukkant fel először a bűnügyi aktákban: két társával tehenet loptak, amiért is a szegedi törvényszék másfél évi fogságra és “fertályévenként 25 botok elszenvedésére” ítélte. A 150 botütésnek csak a felét állotta ki, tíz hónap múlva megszökött és saját szavai szerint “szaladó betyár” lett. Ezután állandó üldöztetésnek volt kitéve, bár ő később azt mondta, egész életében csak megkapaszkodni szeretett volna, mint egyszerű csikós vagy gazda.

A Szeged környéki pusztákon bujkált, és hamar társakra lelt a csongrádi Török Samubanés a szegedi Veszelkákban. Veszelka Juliska élettársa lett, és fiuk született, egymásra találásukat Móricz Zsigmond gyönyörűen ábrázolja Rózsa Sándor-trilógiájának első részében. Hat év múlva, 1842 októberében 13 marhát hajtott el a Hódmezővásárhely melletti pusztán, majd tűzharcba keveredett a pandúrokkal – ez volt a második vádpont, amelyet mindvégig fenntartottak ellene. A hatóságok hajtóvadászatot indítottak utána, de ő mindig kisiklott kezeik közül, Ekkor már sok véres betyárkaland fűződött nevéhez, de valószínűleg olyan tetteket is neki tulajdonítottak, amelyekben vétlen volt.

1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be, mert belefáradt a bujkálásba és szeretett volna becsületesen élni. Folyamodványát hírhedtsége miatt elutasították, a mentességet csak 1848-ban Kossuth Lajostól kapta meg. A népmonda szerint Kossuth Cegléd felé kocsizott, amikor Rózsa Sándor ki akarta rabolni, de Kossuth meggyőzte, hogy inkább az idegen csapatok ellen harcoljon. Az viszont tény, hogy a Honvédelmi Bizottmány 1848. október 13-án amnesztiában részesítette Rózsa Sándort, aki 150 felfegyverezett lovassal szabadcsapatot alakíthatott. (Jókai később azt írta, hogy ő vitte el a menlevelet, de az írót megcsalta élénk fantáziája, a történetből csak annyi igaz, hogy megbízták a kézbesítéssel.) Hamar lelohadt a betyárt a nép körében övező lelkesedés, mert Rózsa és csapata néhány látványos szerbek elleni győzelem után a parasztokat is fosztogatni kezdte. Az ügyet Damjanich közbenjárására eltussolták, de a szabadcsapatot feloszlatták; magát Rózsa Sándort a vizsgálat tisztázta.

1849-ben megnősült, árendás lett a szegedi alsóvárosban, tehene, lova, majorsága volt. Talán békében éli le életét, ha egy túlbuzgó Bach-huszár nem akarja régi bűnei miatt elfogatni. Rózsa Sándor megszökött és visszatért a betyárélethez és bandájával járta a vidéket, zaklatta a gazdagokat (a szegényeket nem szánalomból kímélte, hanem mert tőlük nem volt mit rabolni). Tekintélye nagyra nőtt a szegedi tanyavilágban, mert a zsákmányt mindig igazságosan osztotta el, és a rablásokban meghalt cimborák családjáról is becsületesen gondoskodott. Szorgos “munkája” révén 1853-ban már tízezer ezüst forint vérdíj volt fejére kitűzve, de még évekig bujkált, sógora tanyáján a gabonásban aludt, felesége kenyérsütésből tartotta el fiukat.

1857. május 9-én két csendőr nyomára akadt, de Rózsa lövései elijesztették őket. A gyanakvó betyár árulással gyanúsította meg sógorát, akit veszekedés közben le is lőtt. A lövésre odacsődült emberek lefogták Rózsa Sándort és a szegedi börtönbe vitték. A több mint ötven pontból álló vádirat csak másfél év múlva készült el, pere 1859 februárjában kezdődött. Hiába védte az országos nevezetességnek számító betyárt három ügyvéd, hat vádpontban bűnösnek találták (gyilkosság nem volt köztük) és kötél általi halálra ítélték. Mártírt azonban nem akartak csinálni belőle, így Ferenc Józsefaláírta a kegyelmi kérvényt, és az ítéletet életfogytiglani börtönre változtatták.

Kilenc évig raboskodott Kufsteinben, ahol sok látogatót fogadott, cellájában hírességek adták egymásnak a kilincset. A kiegyezés után, 1868-ban amnesztiával szabadult és felajánlkozott pandúrnak, de elutasították. Visszatért hát betyárnak, bandájával egyre vakmerőbb vállalkozásokba fogott. 1868-ban – akár egy westernfilmben – egy vasúti postakocsit is megtámadtak Szeged közelében, de az akció kudarcba fulladt. A csendőrök sokáig ismét bottal ütötték a nyomát, mert a népszerű betyárt sokan bujtatták a tanyavilágban. Legendája tovább nőtt: “Rózsa Sándornak még a lován is fordítva van a patkó, hogy mikor megy, azt higgyék, hogy jön” – tartotta róla a hiedelem.

Végül a betyárok felszámolására kiküldött Ráday Gedeon királyi biztos 1869 januárjában tőrbe csalta. A három év múlva lefolytatott második perében 21 rendbéli rablás, 9 lopás és 1 rendbéli gyilkosság miatt életfogytiglani fegyházra ítélték. Másodfokon ezt halálbüntetésre súlyosbították, de a Kúria ismét levette nyakából a kötelet és élete végéig rács mögé dugta.

A leghíresebb magyar betyárt 1878. november 22-én, 65 évesen vitte el a tüdővész a szamosújvári börtönben, utána csak egyetlen, nyolc forintért elkelt suba maradt. Legendás alakja a népballadákban, a nótákban, a regények lapjain és a filmvásznon máig él, a Magyar Televízió 1971-ben készítette életéről a mára legendássá vált tévésorozatot Móricz Zsigmond regényei nyomán.