csárdáscsokor egyveleg
Még azt mondják, picike babám,.
Hogy nem szeretsz már engemet többé, igazán.
Messze földre el akarsz menni,
Szebb szeretőt, jobb szeretőt akarsz keresni.
[:Pedig én igazán nagyon szeretlek,
Gyere vissza, gyógyítsd meg a fájó szívemet.:]
Nézem, nézem a sok csillagot,
Keresem, hogy melyik az, mely nekünk ragyogott.
Nézem, nézem, jaj, de nem lelem,
Tudom én, hogy láttam azt már egyszer idelenn.
[:Két szemed fényében ott lakik az, ott,
Azért vagyok bánatos, mert nem nékem ragyog:]
Fordítsd hozzám azt a csillagot,
Álmaimban réges-régen nékem ragyogott.
Fordítsd felém két szép szemedet,
Nem tudod, hogy árva szívem mily nagyon beteg.
Mondok én valamit, ha te akarod,
Az ég minden csillagával csak nekünk ragyog.
Jössz te még az én utcámba pénteken, szombaton, vasárnap
Jössz te még az én utcámba pénteken, szombaton, vasárnap
Télen nagy a hó, nyáron nagy a sár,
Bolond aki télen nyáron tifelétek jár
Jössz te még az én utcámba pénteken, szombaton, vasárnap
Télen nagy a hó, nyáron nagy a sár,
Bolond aki télen nyáron tifelétek jár
Jössz te még az én utcámba pénteken, szombaton, vasárnap
Akkor szép a magyar lány,
mikor koszorú van a haján.
Bemegy az Isten házába,
ráborul (a szeretöje vállára) az úrasztalára.
Csatos imakönyv van a kezében,
régi szeretője jár az eszében,
Páros csillag az égen,
ragyog a fekete szemében.
Már minálunk soroznak,
talán be is rukkolnak.
Kislány mondja az anyjának,
elvitték a rózsám katonának.
Kikiséri a vasútra,
ráborul a szeretője vállára.
Ne sírj csárdás Mariskám,
tied leszek másfél év után.
Kommentáld!